Valamilyen előzménnyel minden dolog rendelkezhet. Habár, hogy pontosan mi az igazi előzmény sokszor nehezen eldönthető, gondoljuk csak a tojás vagy a tyúk anomáliára. Melyik volt előbb? 

Nagyon röviden, néhány olyan előzményt szeretnénk bemutatni, amelyek oda vezettek, hogy végül megszületett a RÉV projekt. 

Decemberben lesz húsz éve, hogy bejegyezték a GYIÖT-öt. Az azóta eltelt időben folyamatosan egyik célkitűzése, hogy a fiatalok állampolgári nevelésével foglalkozzon, erősítse a korosztályi részvételt. 2012-ben volt az első olyan projekt, amelyben a strukturált párbeszéddel foglalkoztunk komolyabban. Hamar felismertük azt, hogy a kommunikáció – vagy nevezzük párbeszédnek – kezdeményezői alapvetően a fiatalok is lehetnek, de ehhez szükség van a felkészítésükre, ún. „fejlesztésükre” különböző szakmai programok által.

Sorra valósítottunk meg ilyen programokat, amelyeknek eredményeit és tapasztalatait a RÉV-ben is felhasználjuk. Amikor azon gondolkoztunk a GYIÖT-ben, hogy merre tovább, akkor elhatároztuk magunkat egy fontos lépés mellett: nem szabad hagyni, hogy a párbeszédet kezdeményező fiatalok, úgymond egyedül maradjanak a helyzetükben. Azaz foglalkozni kell a települések vezetőivel, azokkal az emberekkel, akik a hivatalokban és intézményekben dolgoznak és hatással lehetnek az ifjúságot is érintő helyi ügyekre és döntésekre.  Így a RÉV-ben felkeresünk 40 települést, ahol a helyi döntéshozókkal beszélgetünk majd, igyekszünk olyan tapasztalatokat szerezni, amelyeket aztán egy kiadványban foglalunk össze. A kiadvány célcsoportja ugyanakkor maguk a döntéshozók lesznek.

A cikksorozatunk következő részében a társadalmi részvétel, a közösségi tervezés témakörével ismertetünk meg benneteket, hiszen mindkét fogalom szorosan kapcsolódik a RÉszreVétel projekthez és szükségét is megmagyarázzák.