MEG AKAROD VÁLTOZTATNI A VILÁGOT? KEZDD A SAJÁT KÖZÖSSÉGEDDEL!

 

 

Sok kicsi, sokra megy – szokás mondani, és akkor is mindig inkább pozitív felütéssel értelmezzük. Előfordulhat viszont, hogy hátrányt jelenthet az a bizonyos sok kicsi. A RÉszreVétel keretében ezeket a hátrányokat okozó, kiváltó tényezőket próbáljuk helyi szinten beazonosítani a programra jelentkező helyi ifjúsági közösségekkel.

A programban jelentkezés útján résztvevő helyi ifjúsági közösségekkel először egy képzéssorozaton keresztül járjuk körbe azt a folyamatot, ami egy fenntartható közösség tervezéséhez szükséges.

Helyi szinten jövőtervező műhelyek adnak majd lehetőséget arra, hogy a fiatalok megoldási javaslatokat és ötleteket dolgozzanak ki saját településük fenntarthatóbbá tételére.

A RÉszreVétel másik kiemelt célja, hogy kutasson és  keressen olyan településeket, ahol az ifjúsági részvétel nem folyamatos küzdelem árán érhető el, hanem jól működő, példaszerű az együttműködés a fiatalok és a felnőttek, főként a döntéshozók között.

MENETREND: MI MINDEN FOG TÖRTÉNNI A PROJEKTBEN?

#1

 

#2

#3

#4

#5

#6

#7

jelentkezz

JELENTKEZZ!

2016. április- június

Amennyiben minimum 8-10 fős ifjúsági közösség vagytok, és tenni szeretnétek a fiatalokért, a településetekért és önmagatokért, akkor ez a projekt Nektek szól! Jelentkezzetek!

 

 

kepzesek

KÉPZÉSEK

2016. július – szeptember

A jelentkező ifjúsági közösségek vezetőinek/ segítőinek képzései, ahol felkészítünk Titeket arra, hogyan tervezzetek fenntartható módon közösségeket, valamint milyen praktikák léteznek döntéshozókkal való párbeszéd kezdeményezésére.

 

interjuk

INTERJÚK

2016. június – december

Felkeresünk az országban 40 települést azért, hogy megtudjuk milyen jó példákkal rendelkeznek a gyermek- és ifjúsági munka kapcsán.

jovot

JÖVŐTERVEZŐ

2016. október – 2017. február

Ez már a Ti terepetek! aktivizáljátok közösségeikteket, alkalmazzátok a megtanult módszereket és tegyetek egy élhetőbb és fenntarthatóbb jövőkép érdekében helyi szinten!

mentor

MENTORÁLÁS

2016. december

Személyes találkozás a képzésen részt vett ifjúsági közösségi vezetőknek, ahol beszélgetünk a projektről, eredményről és itt kaphattok további személyes szakmai segítséget a terveitek megvalósításához.

 

szakmaif

SZAKMAI FÓRUM

2017. február

Ifjúsági szakemberekkel együtt gondolkozunk közösen azért, hogy egy mindenki számára hasznos és érdekes szakmai kiadvány szülessen az interjúsorozat eredményeiből.

 

 

 

zarokonf

ZÁRÓKONFERENCIA

2017. május

Egy nyilvános esemény, ahol megmutathatjátok mások számára is az eredményeiteket. Mi pedig bemutatjuk a kiadványt.

 

 

A PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI

 

resztv

40

résztvevő a képzésen

telep

80

bevont település

 

fiatal

320

bevont fiatal

 

bevont

240

bevont döntéshozó és szakértő

 

ossze

1

összefoglaló kiadvány